Verseim

Az Utam során többször érint meg egy-egy vers megírása, melyeket Neked gyűjtöttem ide egy csokorba. Olvasd kedvedre, örömmel, töltődj belőlük, vidd magaddal, amit a szíved kíván, olyan örömmel, mellyel írtam számodra!
Kérlek, ha megosztod bármilyen felületen vagy idézel belőlük, azt csak és kizárólag a nevem, avagy forrásmegjelöléssel tedd!
Köszönöm!

A DÖNTÉS
Semmi sem tud repülni, megérkezni Hozzád
Ha azzal nem értesz egyet,
ha nem érzed, ha nem engeded be a teredbe.
Ha nem érzed zsigerileg, hogy a TIÉD MÁR,
s hamarosan a TIÉD LEHET!
Mondogathatod magadnak a kifogásokat
Erre remekül találsz gondolatokat
Hányszor kezded úgy a napodat:
Az a baj.. bla bla bla
Így nem jutsz el a vágyott állapotba
Csak a korlátokat teremted meg általa
Mert azt már tudod, hogy ha
KÉPES vagy elKÉPzelni
Akkor azt meg is tudod valósítani
De tudod, hogy mit akarsz elképzelni?
Azon keresztül fogod tudni megLÁTni,
amiről már tudod, hogy NEM akarod megélni
Ha már tudod, hogy mit NEM szeretnél
Akkor fogod tudni megLÁTni, mi az, amit igazán megélhetnél
Mert az ELLENTÉTEK TÖRVÉNYE szerint
meg kell élned a mélységet, hogy elérhesd
a legmagasabb kékséget a Mennyei Eget
Mikor már megjártad a poklok bugyrát
és azt mondod itt a vég, elég volt
Akkor kapsz erőt, de csak akkor, ha elDÖNTÖD!
Nem megy másként, DÖNTENED KELL!
Neked
Magadért
A világod megváltoztatásáért
Adj időt magadnak, a DÖNTÉSEIDÉRT,
hisz meg kell érni BENNed, mint a gyümölcsnek a fán
hogy leszüretelhesd
Azt is tudd,
hogy minden gyümölcsnek, termésnek
más-más idő kell, míg beérik
Engedd hát meg magadnak is, míg a Te lelked
DÖNTÉSED pirosra fénylik.
DÖNTS MAGADÉRT
AHOGY NEKED JÓ
S HIDD EL
AZ EREDMÉNY NEM MARAD EL!
Ehhez nem kell más, mint visszavonulni kicsit
Saját magaddal kettesben diskurálni picit
Kérdezd meg magadtól:
– Mit szeretnék igazán?
– Mi a szívem vágya?
S tedd meg a lépéseket abba az irányba!
Ne foglalkozz mással, hogy ki mit mond
Hallgasd meg őket, s dönts úgy, amit a lelked ont.
Mert az a Te igazságod

Nem a mások valósága
Hisz az az övék
nem a Te lelked hangja
Így fogod megtanulni
Hogyan HALLGASS MAGADRA
Ahogy ezt egyre többször gyakorolod
Egyre többet tapasztalod
Jó az, amit a saját lelked mond
S majd akkor rájössz!
Jé, nem kell a világtól félnem
mert nincs miért
hisz minden, amit tudnom kell
a lelkem beszél belőlem
Hallgatok erre a hangra
S így megtanulok bízni magamban
S hogy honnan jön ez a hang?
Miért ennyit fohászkodtam
Mikor mélyponton voltam?
Csak egy helyről jöhet
Isten, ki engem vezet
Mióta meghallom terelgető szavát
és rá hagyatkozom
Megszűnt minden gondom
Mert tudom, hogy mindennel tanít engem
Hisz megismertette velem önMAGam szerethetem.
Igaz, hogy csatakokban folyik rajta a veríték,
Míg idáig eljuttatott, hogy higgyem már el,
Nélküle nem itt tartanék!
Szóval, amit most tudok
Ha gondban vagyok
Vonuljak picit hátra
Saját magam világába
Halljam meg belső hangomat
Bízzam Rá magamat
Mert úgyis utat mutat
S a jó DÖNTÉSEMig simán eljuttat.
Így haladok egyre előre
Azon az ÚTon, amit megterveztem, mielőtt
leszülettem erre a Földre
Most már csak arra kérem
Mutassa meg minden nap nékem
Mit tegyek annak érdekében
Hogy beteljesíthessem létezésem?
Szívem ma már feltétel nélküli szeretettel teli,
Lelkem örömtől árad ki,
Ezt szeretném másnak is átadni, hogy
ne csak én, más is meg tudja ÉLNI!
Benis Ari
A döntés
2021. április 20.

ÁLLÍTSD MEG!
Elfogadni és beengedni
A megérkező jobbat
Talán úgy érezheted
Nem kis feladat
Lehet?
Szabad?
Megérdemlem?
Lehet ennyire jó nekem?
Ne legyél már ennyire kishitű Gyermekem!
Mi van, ha mégsem?
Mi van, ha csak pillanatnyi
Ajándék…
Nekem…
Lehet, hogy rövid ideig
marad csak velem
De tudnom kell
Nem az enyém
Nem birtokolhatom
Ajándék, mit hálásan fogadok
Értem van, miből, kitől tanulhatok
Segít nekem, hogy haladhassak Utamon
Megélem, jelen vagyok
figyelek, törődök, ott vagyok
Hagyom, hogy öleljen
S ölelhessem a pillanatot
Nem gondolom tovább
Nem agyalok, nem képzelgek
Csak egyszerűen hagyom, hogy
ENYÉM LEGYEN A JELEN

Aki rágalmaz, nem szeret…
A szavakkal verni is lehet
Ne hagyd!
Ne engedd!
Hogy bárki, ezt megtegye Veled!

Mindaddig míg szavakkal bántanak
Állítsd meg!
Ne hagyd magad!
A másikat nem tudod megváltoztatni,
csak Te tudod leállítani!
Egyszerűen!
Úgy, hogy nem engeded be a teredbe!
Nem kell jófejnek lenned vele!
Ne reagálj!
Ne válaszolj!
Ne magyarázkodj!
mindaddig, míg Téged becsmérel!
Csak így tudod leállítani!
Ha megtanítod neki!
Veled,
hogy kell,
lehet,
érdemes beszélni!
Ha szereted magadat
nem hagyod, hogy bántsanak!
Neked kell tudni, hogy hol az a határ
Amit megengedsz, hogy a teredbe legyenek!
Vedd észre a különbséget
szeretet és bántás között!
Ismerd fel!
Ne hagyd, hogy rágalmazzanak!
Állítsd meg!
Mert magadat megmenteni egyedül
csak ekként teheted meg!
Állítsd meg!
Benis Ari
2021. 06. 22.

AMÍG A KIFOGÁSOKAT KERESED
Amíg a kifogásokat keresed
Arra fogsz rátalálni
Az a baj…
kezdetű mondatokat
ideje lenne abbahagyni
Ha folyton azt mondogatod
kevés
hiányzik
nincs nekem
Mindaddig a HIÁNY teréből létezel, teremtesz
Ha ezt akarod tovább teremteni, csináld, csak ugyanazt amit eddig
Ha viszont úgy döntesz
ELÉG VOLT
Változtasd meg a szavaidat, gondolatod
S hogy miből tudsz többet teremteni?
Abból, amid már van
Hálával, alázattal,
csak tedd, csak csináljad!
Nézz körül az életedben
Mi az amid van!
Légy hálás érte!
Mert sok mindened van
VEDD MÁR ÉSZRE!
Hajítsd ki az ablakon
minden hiányból fakadó gondolatot, mondatot.
A
DE

MI VAN HA
CSAK
szavakat felejtsd el,
Helyette írd a fürdőszoba tükrödre:
HÁLÁS VAGYOK MINDENEMÉRT AMIM VAN
ÉRTÉKES VAGYOK, ÉRTÉKES ÉLETET ÉLEK
A MINDENEM MEGVAN TERÉBŐL
TEREMTEM CSELEKEDETEIMMEL
AZ ÉLETEM!
2021. 05. 11.
Benis Ari

ANYA
Életet adni egy gyermeknek
Isten ajándéka, maga a csoda
Mit csak a nők élhetnek meg
Kiváltság, Mennyek jutalma
Olyan nagy dolog ez
azt hiszed Tiéd, birtokolhatod
majd azt teszi, ahogy azt Te gondolod
De nem mert mindaz, ami a legnagyobb
boldogság, szerelem, a gyermeked
Egyszer útra kel, el kell engedned
Olyan, mintha szívedből szakítanának ki egy darabot
Félted, óvod, ő minden gondolatod
Jól csináltad?
Elég jó Anya voltál?
Mindent megtettél amit tudtál?
Nyugodtan útjára bocsájthatod már?
Anyai szívedet ne marcangold már!
Mindent megtettél mi szívedből fakadt
ÍGY TUDTAD!

ÍGY VOLTÁL KÉPES!
TE IS VALAHOGY ÍGY KAPTAD!
Mindent, mit szüleidtől, Anyukádtól hoztál
Mindazt ily módon tovább adtál.
Köszönöm gyermekem, hogy
Anyának választottál
A Teremtő ölében ülve
Odafentről a Mennyekből rám gondoltál.
Általad lehettem az az Anya
aki ma vagyok!
Mindaz, amit még átadhatok
Az én Anyukámtól kaptam,
s Neked tovább adom.
Mert a folyó sem kérdi, merre visz az útja
folyni csak lefelé tud
visszafelé soha.
Mindazt a szeretetet, törődést, figyelmet,
néha dorgáló intelmet
Neked adom tova
Mert megköszönni mindent az én Anyukámnak
amit tőle kaptam, s neki visszaadni
képtelenség volna!
Igyekszem odafigyelni, hogy ne birtokoljalak
Ne lógjak Rajtad
Anyuci egyetlen pici fiacskája
Hagyni fogom, ígérem a legnagyobb szeretettel
Hogy Utadat – a saját tempódban – megtaláljad!
Menj, élj, tapasztalj
Tárd ki szárnyaidat nagyra!
Légy őrülten szerelemes
Légy nagyon boldog
Légy nagyon értékes, sikeres Férfi!
Ígérem, igyekszem nem aggódva létezni
Isten áldását kérem, kövesse minden lépésed!
Akkor lesz nyugodt a lelkem.

Azt biztosan tudhatod, míg élek – s ha kellek –
Ott leszek nyomban melletted!
Csak szólj, csak kérj, ennyit kell tenned
„Rendes fiús Anyaként” egyébiránt
a füledbe nem csicsergek!
Csak azt adom tovább, amit én is kaptam
Törődést, figyelmet, szeretetet,
néha dorgáló intelmet
Mert ANYA CSAK EGY VAN!
Kit hívhatsz éjjel is
bármi gondod, örömöd van, tudd
hogy rám számíthatsz minden pillanatban!
Mert mindezt én is így kaptam!
Én Anyukám pedig, Szeretlek
Köszönöm , hogy vagy még nekem!
2021. május

AZ ÚT
Akik előtted járnak, mutathatják Neked az Utat,
De hogy követed-e, az már a Te DÖNTÉSed!
Haladj, menj, keress, kutass
Figyeld azokat, kik járják az Útjukat.
Láss rá, hogyan csinálják!
Nézd meg, hogy tetszik?
Majd figyeld belső hangodat
Mi az, mi számodra figyelmedet felkelti?
S azokat magadnak válogasd ki.
Ami tetszik, tanulj belőle
Ami nem a Tiéd, engedd el,
NE foglalkozz vele!
Így fog összeállni a saját világod képe.
Egy a fontos!
Figyelj, mi van a lelkedben, mi érint meg?
S ABBAN JÓL ÉRZED-E MAGAD

ÉPÍT? FELEMEL? JÓL ÉRZED MAGAD, FEJLŐDSZ TŐLE?
S ha úgy érzed, javadra válik
Haladj a SAJÁT UTADON, aszerint, előre!
Cselekedj szíved szerint
Ne hallgass senkire
Csak a saját lelkedre
Így vállalsz felelősséget érte!
Mert igazán ez visz előre!
Mi kell hozzá?
Kell hozzá BÁTORSÁG,
hogy LEGYŐZD A FÉLELMEID
A SAJÁT DÉMONJAID
hogy MERJ MEGTENNI LÉPÉSEKET
hogy haladj előre!
Kell a BELSŐ HITED
A Teremtő ereje,
hogy tudd, hogy érted van,
hogy Veled van Örökre!
Hinni, bízni, hagyni, hogy
vezessen előre!
Adj abból másoknak,
amit magadnak is szeretnél
Így tér vissza hozzád
minden, amire teremtettél.
Szíved legyen tiszta,
szeretettel, hittel teli
így segít a Teremtő
az UTADRA RÁTALÁLNI!
Benis Ari
2021. 06. 27.

CÉKLA
Van itt ez a cékla

Azt mondják, kell nekünk
Megvéd a bajtól
S minden rendben lesz velünk
De én azt érzem
hogy a céklát messziről
sem szeretem
Nem kell nekem
Vitatkoznak emberek
Miért jó vagy sem
Nem tök mindegy?
Döntsd el, hogy Te mit szeretnél
Elég nagy vagy ahhoz
hogy felmérd, megérezd,
kéred vagy sem?
A többi szájkaratézást meg hagyd abba,
semmi értelme.
Mikor vitába szállsz,
csak lefelé tekered a spirált
Olyan dologról beszélsz,
mi teljesen felesleges
Elveszed attól a figyelmedet
mi szép, mi jó, mi LELKEDET
ÖRÖMMEL TÖLTHETNÉ MEG.
Próbáld csak ki, mikor boldog vagy
mikor öröm tölti meg a szívedet
a baj, messze elkerül,
lepattan rólad, sőt mi több
a közeledbe sem megy.
Csak próbáld ki
Mosolyogj, légy vidám,
örülj mindannak, mi körbevesz
s hidd el
a mélabús arcok, morgók, panaszkodók
messzire elkerülnek.
Mert nem érnek fel Veled.
S hogy találd meg az örömödet?
Hallgass zenét, táncolj, énekelj
Ültess virágot, tedd széppé környezetedet
Egyél finom ételeket,
idd az isteni nedűket
pont eleget!
Öleld, aki hagyja, akit lehet
Szeresd, segítsd, támogasd
az embereket, mi tőled telhet.

Barátaidat válogasd meg
Figyeld, ki panaszkodik,
ki engedi, hogy segíts neki.
Ismerd fel, magadból annyit adj,
mit megtehetsz,
s még a Te energiád erre rá nem megy!
Mert első az, ki Te vagy!
S legfontosabb, hogy egészben maradj!
Míg magadból adsz!
Keresd azokat az embereket
kikkel jól érzed magad
S nem vitatkoznak Veled a cékláról
akarod vagy sem?
NEM ÍTÉLKEZNEK FELETTED
EZ LENNE AZ ALAP!
Mert pont ez lenne a lényeg,
nem ez kellene, hogy
meghatározzon Téged!
A lényeg, hogy akarod vagy sem
TISZTELD, FOGADD EL A MÁSIKAT
BÁRHOGYAN IS TESZ a céklával,
A TISZTELETET
MAJD TE IS ÍGY VÁRHATOD EL!
Mostantól azt meséld el másnak:
Mitől vagy boldog?
Mitől lesz örömöd?
Mire táncoltál ma?
Mit énekelnél a kocsiban, vagy
a zuhany alatt?
Mostantól arról beszélj másnak:
Mi finomat főztél?
Milyen új recepted van?
Mit játszottál a hétvégén
a családoddal,
a barátaiddal?
Mostantól arról beszélj másnak:
Hova jársz sportolni?
Sétálsz, futsz, súlyt emelsz?
Vagy csapatban edzel?
Ugye tudod, hogy a sport
endorfint, örömhormont termel?
Mostantól arról beszélj másnak:
Milyen jó filmet néztél?

Mit végig nevettél és szerettél
Mi szívedet felemelte, magasba repítette?
Mostantól arról beszélj másnak:
Hogy tetted széppé otthonodat
Hova hazaérve szíved repes,
lelked megnyugszik,
magát biztonságban érzi!
Mostantól arról beszélj másnak:
Szavaid hogy formálod szeretetre?
Kedvességre, figyelemre?
Mindezeket túltöltekezve
Mert szájadat csúnyaság, bántó szó
mostantól nem hagyja el!
Mostantól arról beszélj másnak:
Mik az örömteli terveid?
Miket napról napra építesz, megteszel
Hogy ha beérik a gyümölcse
meg is élhesd örömmel?
S mikor mindezekkel elkezdesz foglalkozni
eszedbe sem jut a cékláról vitatkozni
TE CSAK ARRA FIGYELJ,
ODA TEDD A FIGYELMEDET,
MIT MEG AKARSZ ÉLNI
AMIT SZERETNÉL,
HOGY MEGTÖRTÉNJEN!
Bármi másra csukd be, zárd be a füled, szemed.
TE NE ENGEDD, HOGY
ELTÉRÍTSENEK!
Figyelj a kimondott, meghallott szavakra!
Félelmet kelt vagy örömöt?
Válaszd az utóbbit
ha jót akarsz magadnak.
Figyelj, hogy mit nézel,
mit akarsz meglátni
Keresd szemeddel azt,
mit táplál, mi lelkedet,
szívedet melengeti.
A csúnyaságokat szemednek
ne engedd meglátni!
S mikor teszed, csinálod a dolgokat,
szívedre itt is figyelj!
Azt tedd, mit szíved diktál
mert a félelemből tett dolgok

a lelkedet megölik.
Örömre születtél,
azért, hogy boldog légy
Sugározd magadból, hogy az élet szép!
Áraszd ki szíved,
mutasd meg másnak is,
hogy lehet ezt csinálni!
S ha így teszel, ezt más is
meg fogja kívánni.
Példát vesz rólad,
megkérdezi:
Te hogy csinálod?
S utánad, Téged követve
s majd ugyanezt tovább adva
fogjátok a Világot megváltani!
MERT CSAK ÍGY LEHET!
AZ ÖRÖMÖT TOVÁBB ADNI,
MEG KELL MAGADAT MUTATNI!
A SZÍVEKET KINYITNI,
S SZERETETTEL ÁTADNI, TOVÁBB ADNI!
A TEREMTŐ EZT ÜZENI!
2021. 11. 17.

CSEND….
Nem vágyom sehova
Csak a csend a béke, a nyugalom
A szerelem mi kell nékem
Hiába nyílik meg a világ
Azt érzem nem érdekel
Hisz bennem van minden
mi éltet engemet
Olyan hosszú volt az idő
Míg vissza kellett vonulni,
hogy tényleg megtanultam
saját belső hangomat hallani
Jó ez így nekem

Lehet, hogy Te nem érted
Ne haragudj, ez most nem számít nekem.
A lelkem mi fontos nekem
Adok belőle Neked szívesen
ha úgy érzed érdekel
mi zajlik bennem
Minden más, mi eddig volt
Csak kapkodom a fejem
Kinyílt az én világom
A belső virágom
Még nagyon új minden
Nagyon új ez az érzés
csak ismerkedem vele
Csend, béke, nyugalom, szerelem
mi kell nekem, s tudom megkapom
Érzem, hogy mindjárt itt ragyog,
mert a lelkemben már sajog
Zakatolhat kint a világ
Én nem bánom
A lelkem akkor is
A szeretetemet ontja Rád
Ezt tudom és szándékozom adni
Mást nem vagyok hajlandó és
nem is akarok Rád ontani.
Maradok egy a végtelen
feltétel nélküli szeretetemmel.
Ha ez Neked így jó
és megérintettelek
csak szólj és ott vagyok melletted.
2021.04.21

EGYSZER MINDENKI…
Egyszer mindenki elmegy mellőlünk
Így vagy úgy de távozik tőlünk
Ha nem hinnénk, hogy ez a földi lét örök
Akkor szebben tudnánk szeretni, mindenek fölött

Mert kicsit mindig elengedjük a másikat
Míg alszik
Míg dolgozik
Míg odavan….
De azt hisszük, miénk,
s birtokolva van
Azt hisszük, tehetünk vele akármit
Számon kérhetjük
Megvethetjük
Ítélhetjük
Birtokba vehetjük
Aztán jön egyszer a vég
s omlunk össze végképp
Ne félelemből szeress
Ne aggodalomból félts
Ne szorongj, hogy mi lesz
Hagyd, engedd, hogy szeress,
s hogy szeressen téged
Játsz vele, mosolyogj, nevess
Mert mindennek egyszer
Itt a földi létben
úgyis vége lesz
Ő hagy téged MAGadra
Vagy te mész hamarabb
S ha így éled a mindennapokat
Elvárásod elfelejtődik
a csillagos ég alatt
Ragyogj Te mindenek felett
Ragyogtasd fényedet
Fényedben
Feltétel nélküli szeretetedet
Add át másoknak
Ragyogjanak általad
S értsd meg végre
Ez az Isteni terv része
2022.04.03.

MINDEN KEZDET NEHÉZ…
Mert nem ismered
Nincs rá mintád,
Hogy hogyan csináld
Hisz így még nem tetted.
Olyan, mint amikor gyermekként
Megtanultál járni
Sokszor orra buktál
Mégsem jutott eszedbe feladni
Gyakoroltad míg sikerre nem vitted
Újra és újra lelkesen álltál fel
Vagy amikor megtanultál bringázni
Párszor azzal is bénáztál
S most már észre sem veszed
Hogy azt simán
Egyenesben tartva
Tolod-engeded
Vedd észre, s mindig jusson eszedbe
Minden kezdet nehéz,
mert az újat meg kell ismerned.
Így van ez rendjén
Tudd, hogy NEM LÉTEZIK KUDARC
Csak egy ÚJ DOLOGGAL ISMERKEDSZ!
Teszed, csinálod, elesel
Majd még lelkesebben felemelkedsz
Tolod-engeded
S addig gyakorolod
Míg rá nem érzel az újra
Minden testrészed, sejted részévé nem teszed.
Igen, az ismeretlen félelmetes
Mert emlékszik a tested
Minden sejtedben érzed
Elindulni, járni, új dolgot megtapasztalni
Új úton járni
Sokszor orra lehet bukni
DE INKÁBB ARRA EMLÉKEZZ
MINDIG FELÁLLTÁL!
Ezt már tudod!
Ezt ismered!
Nem lehetetlen
Mert már egyszer kitartóan
MEGTETTED!
A járni tanulás fortélyát küzdelmek árán ugyan, de VÉGIGVITTED!
Úgyhogy vésd a buksidba kérlek
Hogy nem adtad fel!
EMLÉKEZZ!
Most sem szegheti semmi kedvedet!
Mert most nagyon sok minden ÚJ AZ ÉLETEDBEN
Sok új dolgot tanulhatsz meg!
Rajtad áll
A földön maradsz
Vagy felemeled a segged!

2021.04.29.

ÖNSZERETET
Ha Isten a képmására teremtett
Úgy tanultam, jár neki a tisztelet
S mi lehetne több ennél
Mint az ÖNSZERETET?
Mi testemet, lelkemet melengeti meg
Mikor e sorokat írom, Ő velem nevet
S mosolyával örvendeztet meg

Ha eddig azt hitted, szenvedés az élet
Most mondom, az tévedés, felcserélték a betűket
Átvertek, meg beléd plántálták, de ha jól figyelsz
érzed, hogy mindez tévképzet
Lehet, hogy eddig megélted a nehezet
Tudd, hogy egy döntés, hogy lásd és érezd
a szenvedély az, ami Téged éltet!
Nem adják ugyan ingyen, keresd, kutasd
s ahogy az ösvényre lépsz,
az Úr mutatja Neked az Utat!
2022. 06. 29.

HAGYD HOGY SZERESSEN

NE mondj le a boldogságodról!
NE mondj le arról, aki lehetnél,
aki mélyen, legbelül Te magad vagy!
Sok-sok fátyol és páncél van rajtad,
amit növesztettél vagy rád raktak!
NE hagyd, hogy igazi önvalód eltakarjad!
Engedd meg magadnak, hogy az legyél, aki lenni akarsz!
Félsz?
Tudom…
Iszonyatosan tud fájni az, ami visszatart
Bátornak lenni ?
Nagy merészség kell, hogy végre felvállald!
Először nem érted
Aztán feszít
Tombol Benned
Talán kis időre fel is adod
De újra zakatol Benned
Nem…
Nem hagyhatod
Küzdesz vagy eltemeted magad benne
Menj, keresd
Tépkedd le a fátylakat
Verd le a páncélokat!
Muszáj, mert így látod meg
Igazi önvalódat
Engedd, hogy a szíved vezessen
Mert úgysem fogja hagyni
Hogy magadat
élve, lassan, eltemessed
Mindez lépésenként fog menni,
Hogy elbírd, hogy hozzászokj,
Mert még nem ismered
Mert még nem tudod
Mert még nem tapasztaltad
Hogy milyen az
Hogy az Élet
Hogy saját magad
Hogy valaki
Igazán szeressen!
Hagyd, engedd, hogy szeressen!
2021. 06.02.
Benis Ari

HASONLÓKÉPPEN CSELEKEDJ!

Haraggal a szívében még senki nem teremtett békét….

Vágyhatsz a békére, ha dühös vagy, haragos,
nem fog menni…
Mindaz, mi benned van,
fel kell adni…
Egyszer eleged lesz belőle
S eljutsz a falig
Azt mondod nem bírod tovább…
S Istenhez fohászkodsz:
OK megcsinálom
Elég volt, ezt most már feladom!
Segíts, hogy megoldjam,
hogy megcsináljam,
Vezess Utamon!
S vezetni fog, fogja majd a kezed, ha hagyod
Ha akarod!
Ha Őt választod!
S mikor mindez megtörténik
Mikor teljesen feladtad
Mikor az egód leraktad
S nem maradt más
csak a csupasz lelked, tested, szellemed,
mi megoldásra vár…
Akkor jönnek a csodák
Mert Ő vezet!
Mert Ő mutat!
Mert Ő mutatja Neked az Utat!
S mész utána, mert a szívedben
Ő már Veled van!
Ne tévesszen össze a fogalom
Nem kudarcot vallottál!
Nem buktál el!
Mert azzal, hogy feladtad a nehézségeidet
Csupán
NEKI ADTAD FEL AZ ÉGBE
S Ő MAGÁHOZ VETTE!

Halld meg, mikor beszél hozzád!
Bíztat!
Cselekvésre késztet!
Tedd amit sugall!
NE engedd, hogy kétségbe ess!
NE engedd, hogy a lustaság
Úrrá legyen rajtad!
NE engedd, hogy a félelem
szabja a gátakat!
NE engedd, hogy a múltadnak
fejedben kattogó szavai határozzák meg
jelen állapotodat!
Engedd, hogy vezessen!
Tedd meg magadért!
Magad szeretetéért
A szeretteidért
A Világ összes emberéért!
Sírhatsz, dühönghetsz, hogy miért nincs béke?
Így nem fog menni!
FOGD FEL MÁR VÉGRE!
Minden a MAG-ból indul ki!
ÖnMAGadból!
Akármennyire borulsz ki,
„hogy már megint miért én?”
Azért, mert Te vagy
Isten földi lénye!
Te vagy egy magja, ki termőre fakadhat.
Abból a MAG-ból,
mit elvetsz,
mit táplálsz,
mit gondozgatsz!
Rakd le a múltból az ősöktől cipelt csomagodat!
Fájdalmakat, félelmeket, haragodat.
Téves hitrendszereket!
Tisztítsd ki a szívedet!
Csak a tiszta szív hozhatja el a Világnak, Világodnak, a Békét, a Békédet!

Kezd el szeretni MAG-adat tiszta, kitisztított szívvel!
Felejtsd el azt a félelmedet,
hogy nem mered elmondani,
mi fáj?
mi bánt?
Mit ne tegyen veled más?
Mert attól félsz, megbántod, megsértődik tán…
De tudd, hogy itt nem attól félsz, hogy megsértődik,
hanem attól,
hogy rossz leszel a szemében,
s nem fog szeretni….
De ha Te szereted magadat,
akkor az már nem fog számítani!
S nem fogtok játszmázni!
Ezt meg kell tanulnod,
mostantól másként kell csinálnod!
El kell mondanod:
Mi fáj!
Mi bánt!
Hogy többé ne árthasson!
De leginkább e felismerés által
Te ne árts magadnak!
Így tudod megváltoztatni
a mikrovilágod!
S ha ez már megy,
ezt fogod példaként mutatni
Láttatni, sugározni!
Nem fogsz bor helyett
vizet prédikálni!
S így fog tudni az
ÖnMAGad szeretete
védelme
törődése
felismerésenként elterjedni!
Ezért is kezd el MAG-adat
tiszta szívvel szeretni!
Állítsd meg a romboló mintákat!
A BÉKE

A SZERETET érdekében!
Állj bele az erődbe!
Mondj NEM-et,
amikor magadért azt meg kell tenned!
Ismerd fel, mi nem jó Neked!
S változtass, hogy a szívedbe
a szeretet költözhessen!
Érezz!
Gondolkodj!
Cselekedj máshogy…
Annak érdekében, hogy mást élj meg
mint eddig
Mindezeket meg kell változtatni!
Csak rajtad múlik…
Akarod vagy sem?
S ha akarod,
a válaszod egyértelműen: IGEN!
Onnantól kezdve a Teremtő
fogja a kezed, vezetni fog Téged!
S cselekedhetsz eképpen!
2022. 04. 10.

HASONLÓKÉPPEN CSELEKEDJ!
Hogy mi lesz holnap
azt előre nem tudhatod,
hogy hova tart a világ
„Mert milyen emberek vannak”
A mások gondolkodását
nem befolyásolhatod!
Csak egyetlen dologgal,
ha a saját példádat mutatod.
Ne foglalkozz mással,
mint magaddal,
azzal, hogy Te mit teszel, cselekszel.

Ugyanúgy, ahogy Neked
nem szólhatnak bele az életedbe
– mert nem szeretnéd –
mással Te se tedd ezt meg!
mert ez nem lenne szép!
Mint ahogy Neked is jogod van választani,
dönteni,
úgy másoknak is!
Ha Neked meghagyják
hagyd meg ezt a jogot a többieknek is
Tisztelni így fogod magad
és őket is
Ez lenne a kölcsönös elfogadás
egymás tiszteletben tartásának
egyik titka is.
Szóval, egyszerűen csak élj úgy,
ahogy szeretnéd, hogy a
Világ is éljen, létezzen!
MUTASS PÉLDÁT !
MUTASD TE MEG!
HOGY LEGYEN?
Ezt hintsd, szórjad szerteszét a Világban
sugározd!
S meglásd, előbb vagy utóbb
másokhoz is eljut!
Hisz Te is érzed, Rád is ragad a Világ
rezgése, érzelme.
Így saját hatalmadnál fogva
dönthetsz úgy, hogy
fogadod, vagy kitérsz előle.
Ahhoz is jogod van, hogy
mondhatsz NEM-et olyanra,
amivel nem értesz egyet
amit pedig szíved diktál,
nyugodtan engedd be!
Tapasztalsz majd új érzéseket,

miket eddig nem ismertél
így haladsz előre
egyre magasabbra
az Univerzum
és a Teremtő végtelen szeretetével
a Mennyek kéklő egén.
A szeretet lehet végtelen
feltétel nélküli,
de figyelj jól oda,
hogy e szeretet, önmagadért is érvényes!
S ha bántanak
ha nem szép szavakkal illetnek,
azt NE engedd meg senkinek!
Tudd, tapasztald meg, hogy hol a határ
amit Veled szemben megtehetnek!
Ezt is tudnod kell érezni, tapasztalni, működtetni,
mert Te vagy az az egyedüli,
aki saját magát megvédheti!
Így lelhetsz rá
önbizalmad
magabiztosságod
önbecsülésed
megszerzésére
mikor már azt is tudod,
Mit tehenek meg mások Veled
és mit NEM!
S ezek után azt se felejtsd el
Hogy
MÁSOKKAL
TE IS
HASONLÓKÉPPEN
VISELKEDJ!
Csak azt tedd a másikkal,
amit Te is örömmel fogadnál
amit szeretettel engedsz,
hogy Veled megtehetnek!

2021. 05. 13.
– Hasonlóképpen cselekedj! –

ILUSKÁNAK

Létezni e nagy Világban
Nem kis feladat
Mégis, ki Hozzád eljut
Minden nehézséget hátra hagyhat
BÁTORSÁG kell hozzá,
Te mondtad!

Hogy VÁLLALJUK AZT, KIK VAGYUNK!
S lenni akarunk!
Az Utat, életedet felvállalva,
Könyveid megírása által megmutattad
S nem csak könyveidet megírva
Hanem, nap mint nap átadva
Százaknak, példáddal a titkokat
A rózsáid esszenciáit
velünk megosztottad!
Felvállalod, küzdesz, harcolsz értünk
S mindazért miket a Nagyok,
kik már nem lehetnek köztünk
hátra hagytak nekünk.
Te vagy az, kiben feltétel nélkül bízhatunk
Ki Anyai szeretettel, melegséggel
törődéssel nevelsz, tanítasz,
fogod a fejünk.

Oly sok tanításod cseng a fülemben sokszor
Ezért emlegetlek is gyakran, s olykor
Tudom már, hogy kell
Igent mondani magamra
S merjek NEM-et mondani másoknak
S ha megsértődik, megbántódik
Az az ő stressze, oldassa
Fogd a fejét, ha engedi
S ha egyszer csak elkezd ríni
Jól dolgoztam,
Valamelyik fülére egyszer csak
jobban fog hallani!

Azt is mélyen a fejembe véstem
Hogy ha a korrekciót a saját testemen végzem,
Ujjaimmal semlegesen érintsem hosszan testem!

Mert úgy lesz eredményes
Úgy lesz nagyon jó nekem!
Azt is megtanultam Tőled
hogy ismerjem fel az érzéseimet,
azonosítsam be, HOGY ÉRZEK ÉPPEN?
Mi az MIT VÁGYOM, MIT AKAROK?
És MI AZ MIT megtenni ennek érdekében,

megcselekedni
HAJLANDÓ VAGYOK?
Mert ÉN DÖNTÖK, ÉN VÁLASZTOK!
S hogy fejlődhessek, haladhassak az Utamon,

mindig
az ÚJAT VÁLASZTOM!
Nincs rá szó, nincs rá kifejezhető érzés
mivel köszönhetünk mindent Néked,
Csupán kérem, hogy a
Teremtő és az összes Égiek
ÁLDÁSA KÍSÉRJEN ÖRÖKKÉ,
LÉGY BOLDOG,
VÁLJON VALÓRA MINDEN ÁLMOD!
Egyet ígérhetek

– talán mindannyiunk nevében –
hogy mindazt, mit Tőled kaptunk,
tovább adjuk, hogy mindenki, aki
a mi segítségünket kéri
elmondhassa:
A SAJÁT ÉLETEMET ÉLEM,
MERT AZT VÁLASZTOTTAM!
Benis Ari
2021. július 26.

LÉTED ÉRTELME

Az időd így is- úgy is eltelik
Az nem mindegy, hogy henyélsz
Vagy LÉTEZEL.
Mi az értelme létednek, életednek?
Az, amit Te teszel bele
Csak tedd, csak csináld!
Válj kedvessé általa
Egy a titok
Egymás szolgálata
Együtt, egymásért
Összefogni a jóért
Minden ember létének jólétéért
Nem egymásnak ellen
szembe menve,
Mert ebből, csak
gyűlölet kerekedne.
Légy kedves másokkal
S azért ne feledd
Kedvességed magaddal kezd!
Mert abból tudsz adni
Mit először magadnak teremtesz!
Majd ezzel a kedvességgel
Haladj tovább létedben
Add tovább MA minden
elibéd kerülő embernek!
Ezzel fertőzd meg az embereket
Ne mással!
Kedvességgel, törődő figyelemmel!
Cserébe ne várj el semmit sem!
Engedd át előtted az Úton
Légy türelmes az időssel
A fiatal Anyuka síró gyermekére nézz szeretettel!
Kérdezd meg a szomszédod
mit segíthetsz neki?
Figyelj oda a környezetedre
Ne legyen egyedül senki

Egy jó szóval, törődéssel
mosolygó tekinteteddel
Máris értelmet nyertél!
Létednek jelentősége van
ISMERD FEL, SZERETNI, SEGÍTENI SZÜLETTÉL!
Benis Ari
2021. 04. 29.

MÁSHOGYAN CSINÁLOM…
Az élet lehet egy mókuskerék
Hisz mindenki vágyja a biztosat

Biztos az, amit már ismersz
és tudod, mire számíthatsz.

De újból és újból ugyanazt kapod
Ha nem csinálsz máshogy semmit
Nem változtatsz a dolgokon
Egyszerűbbnek gondolod
Minden úgy jó ahogy van

S HAGYOD.

Hagyod mert kényelmes
Hagyod mert jó langyos
Hagyod mert nem mered
Hagyod mert féled
Hagyod, mert ezt ismered

Hagyod, mert azt mondták Neked valaha

Mi lesz ha…

S Te elhitted…

De mit is?

A semmit?

És mégis, mi lenne, ha?

És ha mégsem?

Mi lenne, ha az történne,
amit látsz képekben?

Jól gondold meg mire vágysz
azt vetítsd vásznadra
Hogy aztán megélhesd valóban
a saját világodban.

Nem haladsz előre, nem futsz a célod felé
Ne fuss, ne szaladj, ne rohanj
Mert összetöröd magad

Most pedig nem mersz haladni
gyermeki vággyal a célod felé futni
Lelkesen tenni, szívvel, lélekkel cselekedni

Mert ott motoszkál Benned
a szülői parancsolat:

Ne fuss, mert elesel és összetöröd magad
S ha nem fogadsz szót, még el is verlek!

Így inkább nem csinálod, nem teszed
Maradsz egy helyben.

Szíved viszont boldogtalan
Vágyja a mást csendesen.

Hidd el, nem leszel hűtlen
Ha mered másképp csinálni
Mint a szülői intelem.

Ők csak féltettek, saját félelmeikkel
saját démonjaikkal küzdöttek.

Most amit tehetsz

Mindezt felismered

MEGBOCSÁTASZ NEKIK ÉS MAGADNAK!

S kimondod:
Csinálhatom másképp – mint amit ők akartak –

MEGENGEDEM MAGAMNAK, HOGY BOLDOGAN SZALADJAK.

Mert, ha mindent ugyanúgy csinálok ahogy eddig
Pontosan ugyanoda jutok, ahol vagyok

De
ÉRZEM
VÁGYOM
AKAROM

Hogy most már de tényleg
MÁSHOGYAN CSINÁLOM.

2021. 04.26.

MI LESZ, HA…?

Majd ha gondom lesz, megoldom
Most jól vagyok!
Majd ha intéznem kell valamit,
amit még nem tudok
Majd utána járok
Most rendben vagyok!
Majd ha baj lesz
Felmérem mekkora
Most minden rendben körülöttem,
minden ok,
rendben vagyok!

A mi lesz ha…
Fogalmam sincs, mert nincs is itt
Az itt az most van
Most nincs mi lesz ha…
Mert az van, ami van és az most jól van
Békében van
Mert úgy akarom, mert úgy csinálom
A mi lesz, ha esni fog
Majd kiderül
Most süt a nap és mosolygok
Kedvemet el nem tántoríthatod!
De tudod mit?
Ha esni fog, az is jó dolog
Annak is helye lesz itt és most
S hogy mit kezdek vele?
Rajtam múlik
Szidom, vagy táncolok együtt vele
Lehet, hogy semmit nem teszek, csak nézem, ahogy esik
De lehet, hogy kitalálok valamit
Lehet, hogy mozizok
Lehet, hogy süteményt sütök
Hogy mit teszek vagy nem teszek
Azt majd akkor én jól eldöntöm
Most csak úgy vagyok a minden jóban, a mindenem megvan flowban
Mert mindenben megtalálom azt, ami szerintem nekem jó abban
Keresem mindenben a jót, a szépet
Így élem az életemet!
Figyu, én már nem akarok megfelelni senkinek!

Szeretem a fűt, a fát, a virágot
A júliusi reggeli hőségben a nyárillatot
Amit meg nem, azt kiiktatom!
Így élem a jelenben a pillanatot!
Nem félek már olyantól, ami még nincs is
Azzal foglalkozom, ami épp most van itt.
Ebbe teszem bele minden örömömet szeretettel tele
S ezt görgetem előre
Így a nagyon rossznak esélye sincs velem szemben,
kikerül nagyívben!
Vagy ha mégis bepróbálkozna valami rosszalkodó huncutság,
azt megdögönyözöm, megnézegetem jobbról és balról is és
kitalálom, mit tanít nekem ez az orrom alá piszkító valami
S így már másként nézek rá, hálával megölelem
S megköszönöm, csak értem tette, teszi, amit tesz velem
Így már sokkal könnyebb lesz megtalálnom a megoldást,
s hátra hagyom, nem engedem be a bosszankodást.
Megköszönöm a tanítást!
Hálával ölelem,
S örömmel, bölcsebben, tapasztaltabban,
libbenek tovább örömmel az életemben!
2120. július 27.

NEGYVEN FELETT

Mivel nem tudom mit hoz a holnap
Most élem meg azt, ami van
Amit elém tár az élet,
azt most már bátran megélem, s meglépem
Sokáig féltem attól, mi lesz ha…
De elegem lett belőle
Eléggé fájt ahhoz, hogy úgy döntöttem
Fittyet hányok neki erre az életre
Léptem, tettem, csináltam
S itt vagyok negyven felett,
Közelebb az ötvenhez
Folyamatosan teszem, amit úgy érzem

Meg kell tennem
A boldogabb élethez
Minden más lett, ami eddig volt
Rám ragyog a napsugaras égbolt
Eszem a finom ételeket
Iszom az italféleségeket
Mindenből eleget
Mert már így jóval negyven felett
Az ötvenhez közeledve
Tudom mi jó nekem
S ez felszabadítja lelkemet
Csak azt teszem
Ami éltet engemet
Mert azt is tudom már
Mi bennem van
Részemmé vált
Azt tudom átadni másoknak, s Neked
Megélni a földi létet minden sejtemmel
Feldolgozva a szenvedéseket
Élvezni szenvedéllyel
Meglépni, beleállni abba
Amerre a szívem vezet
Mert egyszer úgy is eljön
A földi létemnek hipp-hopp vége
S akkor mit mondok?
Mi volt az értelme?
Hogy hogy csinálom?
Mutatom, hogy hogyan lehetséges…
…ha kéred…
Gyógyítsd a szíved
Oldd a félelmeidet
Lépd meg bátran azokat
Amiktől tartottál
Amik eddig visszatartottak Téged!
S meglátod, kivirul az életed!
A tiszta szívedet
A ragyogásodat
Ahogy megteremted
Csak átadni leszel képes!
Így változhat meg a Világ Tőled!
S elvenni már senki nem veheti el soha többet!

Benis Ari
2022. június 23.
(valahol félúton Fiume felé)

NEM ÖNZŐSÉG!

Mikor megtapasztaltad a legnagyobb gyűlöletet
Akkor fogod megtapasztalni a legnagyobb szeretetet
Mikor megélted a legnagyobb fájdalmat
Akkor fogod megtapasztalni a legnagyobb örömet

Mikor megtapasztaltad a legnagyobb tehetetlenséget, bezártságot
Akkor fogod megtapasztalni a legnagyobb szabadságot

Mert érzed, hogy mást szeretnél
Mert érzed, hogy másra vágysz
S mert eldöntötted, hogy másként cselekszel….

S megteszed ami Tőled telik
Így az eredmény meghozza gyümölcsét!

Mert megélted a legnagyobb mélységeket,
így megélheted a legnagyobb magasságokat!

Ha választod…

S mikor eggyé válsz az Isteni hittel, bizalommal,
tudni fogod, hogy minden, de minden érted van,
s Tiéd lehet.

Mert bízol, mert hiszel, s ettől senki nem tántoríthat el.

Így ebben a folyamatban kezded el Önmagad szeretni, tisztelni, megbecsülni!

S ha kívül a világod rossznak, csúnyának látod,
Nincs más dolgod, mint hogy saját magaddal foglalkozz.

Csak azt nézd, hogy mit tehetsz ma jót, ma szépet,
sugározd magadból a feltétel nélküli szeretetet.

Ölelj
Dicsérj
Ajándékozz, akár csak egy mosolyt
Törődj, add figyelmed,
Tégy szívességet

S gyakorold ezeket naponta!

S miközben ezeket cselekszed
Figyelj oda arra is,
ítélkezésed, haragod, gyűlöleted hagyd másnapra,

s holnap is más napra…

Így minden jó cselekedeted megmarad minden napodra!

Tégy úgy mással, mint legszeretettebb Önmagaddal tennéd,
hisz ez nem önzőség!

Lásd mindenki másban Önmagadat,
tiszteld, becsüld,
hisz egyek vagyunk mind.

Az ítélkezésnek, a gyűlöletnek, a haragnak, a harcnak, egymás között talán így lehetne
egyszer, s mindenkorra vége

S lehetne a lelkekben mindenkorra nyugalom és béke!

S ha magadat szereted, tiszteled, becsülöd
Így tudod megtenni majd mással is
Mert abból tudsz adni, amid már van
S így már ez nem is lesz önzőség ebben a formában!

2021.09.28.

Női léted feladata
A család összetartása
Teszed, csinálod, teremted,
tartod, foltozod,
gyógyítod, adod
Még utolsó erőddel is,
míg bírod.
Van, hogy feladnád
Sokszor fel is adod
Nem baj, tudd, hogy
nem vagy rossz,
csak az erőd elfogyott.
Dönthetsz, hogy megpihensz
és tovább folytatod
Vagy itt van vége
és ez így ahogy van
többé nem akarod
A döntés a Tiéd
hisz vállalod felelősséggel

Minden nehézség ellenére,
leküzdve
Évszázadok Női sorsainak
traumáit, fájdalmait
gyógyítva magadban
döntésedet meghozva haladsz
tovább utadon előre.
Vágyod a jót, a békét, a szépet?
Vágyod a békességet, a szerelmet?
Vágyod, hogy az életed kiteljesedhessen?
Tudd, hogy nem vagy önző,
mert mindezeket vágyod
Hisz ha gyermekedre nézel
Érezheted, kívánod, hogy Ő
Mindezeket megélje!
Mutass hát példát neki,
hogy legyen számára mit tovább vinni!
Ahogy Te változol és gyógyulsz
A körülötted élők is változnak,
életük jobbra fordul
Mert minden, mivé Te válsz
Magadból sugárzod!
A munka része a Tiéd
– ahogy eddig is –
Döntsd hát el, hogy folytatod
azt amit eddig
Vagy vállalod, hogy változol?
2021. május 6.

SZERESS ÉLETRE!

Mikor már túlvagy a legnagyobb fájdalmadon
Mikor már feladtad, de muszáj volt talpra állnod
Mikor úgy érezted nincs más választásod,
csak megtenni, megcsinálni,
mert életben kell maradnod.
Akkor már semmi nem fog visszatartani
Semmitől nem fogsz félni
Mert legyőzted a legnagyobb, a saját démonod
Így semmi nem tud majd az életben visszatartani.
A DÖNTÉS – mint mindig
MOST IS A TIÉD!
De már nem a félelemből
Nem a félelmekből
Nem azért mert muszáj
Hanem azért, mert már megteheted

Választhatod a jobbat, a könnyebbet
Hisz a terhedet már letetted.
Mindez új vizekre evez!
Egy könnyebb életre
Mert már megengedheted!
Ugyan új lesz még és ismeretlen
Talán először nem is tudod
Mit kezdj vele
Hogy nem kell most már megküzdeni
semmi ellen!
Elég, ha szeretsz!
Mert rájöttél, hogy a harag, a félelem
a szorongás
már a múltadé.
Mit neked nehézségek, hisz már leküzdötted.
S az életedbe többé nem engeded
Így jön be a szívedbe
Az életedbe
A SZERETET
Mert a teredbe már csak
ezt az energiát engeded be.
Mindegy ki mit mond
Mindegy ki mit tesz
Te csak szeretsz.
A fűt, a fát, a virágot
A levegőben az illatot
Egy érintésben, egy ölelésben a pillanatot.
Hálával, örömmel, szeretettel éled
az életedben minden mozzanatod.
Mert valami végérvényesen megváltozott.
S ebben most már senki sem ingathat meg
TUDOD!

Ahogy a szíved a szeretetre hangolódik,
ragyogni kezd
Úgy az életed más területei is egyre jobban
felemelkednek.
Mert minden ami lettél
És minden amit tettél
ÉLETRE SZERETTÉL!
Haladj tovább ezen az úton
Ne hagyd, hogy bármi is eltántorítson!
Csak ölelj, csak szeress!
Mindenkit és mindent, mi körbevesz!
A fűt, a fát, a virágot,
A csicsergő madarat
A reggeli hajnalokat
A szomorú arcokat
S mindig legyen előtted:
hogy a sort magaddal kezd!
Szeresd magadat,
minden mást,
mindenki mást
HOGY MEGÉLHESD AZ ÁLMAIDAT!
SZERESS MINDENT ÉS MINDENKIT ÉLETRE!

Benis Ari
2021. 06. 24.

TE VAGY A NŐ!

Mikor tudod az értéked
Boldog NŐ lehetsz
Míg nem éled, nem értékeled,
nem tudod mit ér a szíved!
Lehet, nem így neveltek,
inkább fiúnak vártak Tégedet
Míg nem érzed, éled értékedet
azt hiszed, a fiú több mint a Te lényed
Harcolni fogsz, mert azt hiszed
erőd így mutathatod meg

Hosszú út áll előtted
vagy mögötted
míg megérted
Nincs még egy olyan földi lélek
Ki több lehetne Tőled
NŐ vagy, Anya vagy, szív, lélek, szeretet VAGY!
EZ KELL A FÖLDNEK!
S MINDEN LÉLEKNEK!
Ez kell a szeretetnek
s a BÉKÉNEK!
Csak a férfi harcol,
őt nevelték harcosnak
S hogy BÉKÉRE LELJEN A VILÁG
Nyisd meg szíved
MUTASD MEG NŐI LÉNYED!
Adj békét, nyugalmat ÖnMAGadnak
s ezáltal a férfi szívnek.
S hogy miért már megint Te?
Mert Te vagy a tűz,
Te vagy a méhedből teremtő,
életet adó, életet teremtő!
Keresd, kutasd, lelj rá, mi számodra éltető, erő
Mert azt tudod tovább adni
mi szívből jő
Te vagy a tűz,
Te vagy az otthon melege
Tudd hát, tanuld meg, mi az,
mi tüzedet táplálja,
parazsad őrzi,
s lobbantja lángra fel!
Kérd szíved szeretetével,
– s megkapod!
Mondd el kedvességgel mi fáj,

Bátran mondd, ne félj, szelíden
csak ne harcolj!
Azt is tudd, mi az,
mit nem engedsz meg másnak!
Szavaidban legyen erő és gyengédség,
legyél tisztában azzal,
hol van mindennek a határa!
Így már érzed, értékeled
azt, aki vagy!
A kedvesség
A lágyság
A határozott erő
A gyengédség
A teremtő, életet keltő
A biztonság
A tűz
A szenvedélyt élő
Ne feledd:
Te vagy a NŐ!
2022. március 8.
Benis Ari

ÚGY TUDTAD!

Nem olyan vagy…
Nem csinálod…
Nem ismered….
Nem tudod hogyan kell..
Nem láttál még olyat….
Nem tapasztaltad..
Csak mást…
Minden mást…
Amit most csinálsz
Amit most élsz
Erre azt mondják
A TE HIBÁD

Azt mondod
AZ ÉN HIBÁM
ÉN VAGYOK A HIBÁS
Mert nincs más mintád
Mert nem ismered
Mert nem mutattak Neked mást
Mert még nem láttál olyat
Mert még nem merted látni
Nem merted érezni
Nem merted akarni
Nem merted vágyni
Nem hitted, hogy szabad másként vágyni
Nem hitted, hogy szabad másként akarni

Mi lenne, ha nem hibáztatnád magad?
Csupán elfogadnád, hogy
ott tartasz, ahol most vagy!
Ennyi
Viszont akarhatod másként!
Keress
Kutass
Kérdezz
Akarj
Másként létezni
S ha ezt megteszed
Látni fogod
Hogy lehet másként is
Máshogyan is
Csak döntsd el
Hidd!
Akard!
Vágyd!
Hogy lehet másként is!
Csak tedd

Csak csináld
Csak menj
Csak keress
Csak kutass
Rá fogsz jönni
Hogy NEM HIBA VOLT!
CSAK
AKKOR
OTT
ÚGY
TUDTAD!

Benis Ari

2021. 05. 19.

ÚGYIS UTOLÉR…

Mindig lehet szabad az akarat
Csak arra nézz rá,
mihez ragaszkodik most az agyad.
Akarod-e azt , ami fogva tart?
Vagy haladsz tovább,
amerre a szíved hajt?

Nem tudni előre, hogy
mi vár rád a jövőben
Mert nem ismered
Mert nem láttad még
Hisz mindig az új,
az ismeretlen az,
mi a haladásod útjába lép.

Az nem mindegy, hogy mire figyelsz,
szívedet milyen érzés tölti meg.
Harag, félelem, szomorúság?
Nem, ez nem segíti a legszentebb haladást…
Öröm, szeretet, magasztos jó érzés
Tisztelet, elfogadás, segítség, ítélet mentesség
Ezek az érzelmek azok,
mik egyre feljebb
a tiszta szív terében landolnak

Tartsd itt, ebben a térben a szívedet
ne hagyd, ne engedd, hogy erről bármi
vagy bárki letérítsen

Ha mégis megtörténne
fordítsd figyelmedet vissza az érzéseidre
S mikor jön a harag, a szomorúság, a fájdalom
Kérdezd meg tőle:
Honnan való vagy Angyalom?
S meglásd meg fogod találni
megérted, miért jött megint
ez az érzés:
Téged tanítani!
Köszönd meg, öleld át
nézz rá szeretettel
S keresd benne azt, ami tovább emel
Egy a lényeg, mit szeretnél meglátni?

Mit szeretnél megérezni?
Mit szeretnél megélni?
Mert ha fontos Neked, hogy mit érzel
Az is fontos lesz, hogy a gondolkodásodon
hajlandó legyél változtatni….
Ez csak a Te döntésed..
Mit akarsz érte tenni?
Mit vagy hajlandó megtenni?

S mikor elkezded mindenben a szépet, a jót keresni
Az öröm, a boldog élet
a szeretettel teli lét
életed minden területén
úgyis utolér…..

2021. 10. 19.

UTADRA TALÁLNI

Akik előtted járnak, mutathatják Neked az Utat,
De hogy követed-e, az már a Te DÖNTÉSed!
Haladj, menj, keress, kutass
Figyeld azokat, kik járják az Útjukat.
Láss rá, hogyan csinálják!
Nézd meg, hogy tetszik?
Majd figyeld belső hangodat
Mi az, mi számodra figyelmedet felkelti?
S azokat magadnak válogasd ki.
Ami tetszik, tanulj belőle
Ami nem a Tiéd, engedd el,
NE foglalkozz vele!
Így fog összeállni a saját világod képe.
Egy a fontos!
Figyelj, mi van a lelkedben, mi érint meg?
FEJLŐDSZ TŐLE?
S ha úgy érzed, javadra válik
Haladj a SAJÁT UTADON, aszerint, előre!
Cselekedj szíved szerint

Ne hallgass senkire
Csak a saját lelkedre
Így vállalsz felelősséget érte!
Mert igazán ez visz előre!
Mi kell hozzá?
Kell hozzá BÁTORSÁG,
hogy LEGYŐZD A FÉLELMEID
A SAJÁT DÉMONJAID
hogy MERJ MEGTENNI LÉPÉSEKET
hogy haladj előre!
Kell a BELSŐ HITED
A Teremtő ereje,
hogy tudd, hogy érted van,
hogy Veled van Örökre!
Hinni, bízni, hagyni, hogy
vezessen előre!
Adj abból másoknak,
amit magadnak is szeretnél
Így tér vissza hozzád
minden, amire teremtettél!
Szíved legyen tiszta,
szeretettel, hittel teli
így segít a Teremtő
az álmaidat megvalósítani,
az UTADRA RÁTALÁLNI!

Benis Ari
2021. 06. 27.

VÁLASZTÁS

Azt mondod, kezd visszatérni az Élet
Hát nem vetted észre, hogy eddig is élted?
Semmi nem volt véletlen
Meg kellett élned,
hogy lásd, hogy érezd,
a létnek máshogy van értelme.
Mert nem lesz már soha többet mindaz, ami volt
A kell, a muszáj, a kénytelen vagyok,
nem maradhat már a jelenedben
Hisz Te is érzed,
ebből már eleged volt
Annyi ideig voltál bezárva
Míg végre kénytelen voltál eljutni a saját VILÁGodba.
Abba, ami a Tiéd és nem másé
Hogy végre lásd, érezd, minden megélt pillanatod AJÁNDÉK.

S az, hogy mit kezdesz vele,
Rajtad múlik
őrjöngsz vagy ünnepelsz
a Te VÁLASZTÁSod gyümölcse.
Mert mindig van VÁLASZTÁSod
Akkor is, ha úgy érzed
Mások Tőled valami mást követelnek.
Választhatsz MAGadnak
vagy nekik engedelmeskedsz.
Amikor úgy döntesz, nem választasz
akkor hagyod,
hogy az legyen amit ők akarnak
s átadtad az életed feletti uralmat más hatalmaknak.
Ez is egy VÁLASZTÁS
Lemondani saját MAGadról,
A saját életed feletti hatalom uralásáról
De VÁLASZTHATOD MAGadat,
Isteni mivoltodat!
S lehet teljes az életed.
Mikor magadért választasz
minden pillanatban.
A kérdés mindig „csak” annyi:
MIT ÉRZEK MOST, HOGY ÉRZEM MAGAMAT?
AKAROM-E EZT ÍGY VAGY VÁLASZTOM MÁSHOGYAN?
MIT SZERETNÉK MEGÉLNI, MI LEGYEN, HOGY LEGYEN?
LÁTOM-E A VÁGYOTT KÉPEKET KÉPZELETEMBEN?
S ha megvannak a képek,
mert látni szeretném a színeket,
érezni minden sejtemben,
a megélni kívánt érzéseket.
Akkor már csak egy utolsó kérdést teszek fel magamnak:
MIT VAGYOK HAJLANDÓ MEGTENNI, MEGCSELEKEDNI,
ELŐRE LÉPNI ANNAK ÉRDEKÉBEN,
HOGY MINDEZT VALÓRA IS VÁLTHASSAM?

Enni lenne a TITOK
Ez a pár kérdés,
melyeket magamnak teszek fel minden nap.
Lépésről lépésre így érhetem el vele
Isteni mivoltomat.
Mert megtanulok teremteni általa
mindazért miért leszülettem e Földre
és aki mindvégig velem van
nem más, mint a végtelen Teremtő
Mindegy mi zajlik kint a nagyvilágban
Mindenki tapasztal
A VÁLASZTÁSom az, hogy elfogadom
Mert tudom, hogy mindenki a saját útján halad
Feltételek nélkül
Ítélkezés nélkül
Az én dolgom az, hogy szeretetet, figyelmet törődést adjak.
A saját házam táján sepregetem a járdát
S ültetek virágot, szívem boldogságát vágyván
Mert nem vehetem magamra a Világ fájdalmát
Amire nincs hatásom, arról nem bosszankodom
Viszont ami az én fájdalmam, azzal foglalkozom.
Felteszem MAGamnak a kérdéseket
Miközben Isten segítségét kérem
S haladok utamon tovább
Cselekszem, teszem, lépek
Mert tudom, hogy MAGamból indul ki minden
MAGam is MAG vagyok
S nagyon nem mindegy, hogy mit virágoztatok
Most már tudom, hogy minden VÁLASZTÁSOM
MAGamért hozom
Rajtam múlik mindaz,
AMIKET VÁLASZTOK, OLYANNÁ VÁLIK VIRÁGOM/VILÁGOM